Már kiskoromban felkeltették érdeklődésemet a régi épületek, közlekedési eszközök, gépek. Számomra a „régi” szó mindig egyet jelentett az értékessel, megőrzendővel. Szüleimnek köszönhetem ezt a szemléletmódot. Egészen kicsi voltam, amikor már a Vártéri remíz kerítésén át nézegettem a villamosokat. Persze főleg a régi piros I.T.B. és Electroputere szerelvények keltették fel a érdeklődésemet. Nagyon sajnáltam, hogy a Siemens típusú villamosokat már csak képről láthattam. A remíz hátsó kapujánál édesapám megmutatta a még használatban levő század elejéről megmaradt villamos tolató mozdonyokat, amelyek teljesen lenyűgöztek. Ezek a járművek voltak azok, amelyek egy kicsit felidézték bennem a századelő hangulatát. Tíz éves voltam, amikor sikerült lejegyeznem a vastag festékréteg által borított gyártási táblájuk adatait amelyen 1905 és 1906-os évszám állt. Szerencsére sok fényképet is készítettünk róluk.
Pár évvel ezelőtt elhatároztam, hogy felhasználva képeinket és adataimat honlappal állítok emléket ezeknek a régi mozdonyoknak. Nagy meglepetésemre több villamos és mozdony rajongó valamint ipartörténettel foglalkozó személy vette fel velem a kapcsolatot Európa több részéről is. Ennek és egy szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy találkoztam Hochhauser Ronalddal úrral, aki ipartörténettel foglalkozik. Az ő segítségével talált rám Makai Zoltán mérnök úr aki felkért ezen monográfia egy részének a megírására. Makai úr ismertetett meg Páll József mérnök úrral aki szintén ennek a monográfiának a társszerzője. A honlap révén bukkant rám Zsíros Attila, aki gyerekkora óta villamos rajongó és rengeteg adattal rendelkezik mind nagyváradi mind nemzetközi vonatkozásban. Ő is a monográfia társszerzője.
Tisztelt Olvasó! Biztos vagyok benne, hogy számos szakavatott szem olvassa majd ezt a honlapot, de lesznek olyan olvasói is, akik eddig a villamost csak egy szállítási eszköznek tekintették, mely elvitte őket A pontból B pontba. Soha nem is figyeltek fel arra, hogy milyen a motor hangja, észrevéve azt is ha esetleg megcsúsznak a kerekek, egy-egy hibaelhárításkor nem voltak kíváncsiak a hibaelhárító csoport által használt régi jól bevált megoldásaira.
A történelmi visszatekintés mellett figyelmet szentelünk a villamos közlekedés mindennapos velejáró eseményeire is valamint olyan a részletekre, alkalmazásokra, technikai megoldásokra, melyeket elődeink alkalmaztak és napjainkban is jól bevált vagy esetleg mára már a fejlődésnek köszönhetően jobb megoldások alkalmazását.
A villamossal való első kapcsolatom, melyre visszaemlékszem 3 évesen volt, amikor egy kisvárosból Temesvárra kerültem. Nagybátyám minden reggel kocsival vitt óvodába. Már első nap figyelmes lettem arra „sárga dobozra”, mely az addig látott legnagyobb méretű mozgó doboz volt a vonat után és hasonló két szürke vonalon ment. Egy évre rá Nagyváradra (szülő városomba) költöztem vissza és itt már csak pár méterre volt a villamos a játszótértől. És nagy csodálkozásomra itt is ugyanolyan formájú volt csak narancssárga. Másodikos koromban mivel már ismertem a számokat észrevettem hogy számok vannak a villamos elején és oldalán melyek felkeltették az érdeklődésemet. Hamarosan megtudtam különböztetni minden villamost. Sajnos hosszú ideig titkoltam és szégyelltem vonzalmamat a villamosok iránt, mert senkit nem ismertem hasonló érdeklődési körrel. Sajnos csak a halála után tudtam meg, hogy nagytatám (Dimitrovics Imre) tulajdonképpen a hibaelhárító csoportnál dolgozott több mint 20 évet sofőrként a tornyoskocsin. És sajnos csak pár éve tudtam meg és azt is túl későn, hogy a nagybácsikám (Chirodea Lajos) is a Villamos Vállalatnál dolgozott a karbantartási részleg vezetőjeként.
Mivel ebben az évben ünnepli 100 éves fennállását a villamosközlekedés Nagyváradon, hisz Romániában bizony kevés város büszkélkedhet, ezúton szeretnék az összes eddigi alkalmazottnak egy emléket állítani, hisz ők voltak azok akik azon fáradoztak hogy az adott lehetőségekkel biztosítsák a városban a tömegközlekedésnek eme formájának minél jobb színvonalát.
Páll József
Kedves olvasó! Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Bihar Megyei Szervezete kiadásában megjelent ” 100 éves a villamosítás Nagyváradon “ kötetben a szerzők nagy szakértelemmel, nagyon részletesen tárgyalják az ipar fejlődését Nagyváradon a XIX. században, a közcélú áramszolgáltatás kezdeteit, leírják a küzdelmeket a villamosításért.
Gyakorlatilag szinte elválaszthatatlan a városi közcélú energiaellátásának megvalósítása és a Városi Vasút villamosítása. Nem véletlen tehát, hogy a Nagyváradi Városi Vasút RT. még 1902-ben bérmentve telket biztosított a városi Villanytelep építésére. A villamossal (“ami álmában csönget egy picit”) munkám során kerültem kapcsolatba. 1967 nyarán kezdő villamosmérnökként kerültem a Nagyvárad “Október 12” Közüzemekhez. Itt megismertem a közüzem és közszállítás összes bugyrait. Állítom: a közszállítás nagyon nehéz iparág és szolgáltatás, itt olyan szakemberek dolgoznak: “akik megszállottak, akiket megcsapott a mozdony füstje” ahogy Moldova György író fogalmazott. Magam is addig dolgoztam ebben a szolgálatban, míg csak hirtelen - a szó szoros értelmében – “szívembe zártam” mesterségem. Azóta eltelt tíz év, köszönöm jól érzem magam: pulzusom állandó: hetven. Csodálom és tisztelem az amatőr mozdony és villamos rajongókat. Először 1975-ben hallottam róluk, amikor Hollandiából a vállalatunknak címzett levélben kértek adatokat és fényképeket a régi Siemens, valamint az Electroputere és ITB villamosokról. Illetékesek úgy tartották: nem ajánlatos válaszolni ilyen levelekre…
Örvendek, hogy részt vehettem a monográfia összeállításában, szeretném, ha minél többen elhinnék: a közszállításban a dolgozók tudatában vannak abban, hogy ők az utazóközönséget szolgálják. Kinek ne lenne emléke egy-egy jellegzetes külsejű kocsivezetőről, ellenőrről, forgalmistáról, vagy váltókezelőről, aki télen-nyáron, éjjel-nappal a villamos környezetében szorgoskodik jelen, múlt és jövő időben . |
Fő célunk emléket állítani a Nagyváradon immár száz éve szolgálatot teljesítő villamosoknak amely a kezdetektől napjainkig a legfőbb tömegközlekedési eszköze a városnak